Marc Dugain: Óriások útja

Aki már ölt, az idő előtt öregszik, akár a magaslatok lakói.

743666fA könyv főszereplőjének, Al Kenner-nek figuráját Dugain Edmund Kemperről mintázta, aki a 60-70es évek egyik híres amerikai sorozatgyilkosa volt. Ez volt az az ‘aranykor’ amikor még nem létezett az államok között központi nyilvántartás, se DNS analízis és az aberrált ragadozók, mint Ted Bundy, Ed Gein és a többiek szabadon garázdálkodhattak évekig. Kemper esete azért különleges, mert átlagon felüli intelligenciával rendelkezik.

A regény nagy vonalakban követi Kemper életútját. Al gyerekkora nem éppen ideálisan telik: az apja, az egyetlen, akire Kenner felnéz, elhagyta a családot, az anyja pedig egy önző zsarnok, aki folyamatosan abuzálja és terrorizálja lelkileg.

Én vagyok az első nő, aki úgy vetélt el, hogy megszült.

Már 15 évesen gyilkossá vált, megölte apai nagyszüleit. Börtön helyett pszichiátriai intézetbe került, ahol a kezelőorvosa próbált tisztába jönni a helyzetével.

Azt a titkos tervet dédelgettem, hogy elmélyedek a pszichiátriában, és idővel olyan szintig viszem a témában, hogy megértem saját magamat.

5 év után kiengedték és ténfergett egy darabig a világban, kilátástalan munkákat vállalva és folytatva  a lehetetlen, egészségtelen kapcsolatát anyjával, miután az apja eltűnt a színről.

Azt érezni, hogy még élsz, de élettelenül, a magány netovábbja.

Egy kocsmában összeismerkedik egy-két helyi rendőrrel és beveszik tanácsadónak, miután jónak bizonyul profilkészítésben. Természetesen nem lesz happy end a regény vége, bekövetkezik az elkerülhetetlen (bár erről nekünk semmilyen első kézből való információnk nincs, mert a nagyszülők megölésével ellentétben, a további gyilkosságokról nem olvashatunk részletesen) és Al feladja magát a rendőrségen.

Nem mondom, hogy szimpatikus lett volna nekem ez az Al. Semmilyen normális kategóriába nem lehet besorolni: egy több mint két méteres, 130 kilós óriás, aki szembehelyezi magát az őt körülvevő hippi kultúrával, rengeteget tud a lelki folyamatokról, de ugyanakkor bizarr, kimondatlan vágyak hajtják, amiket valós emberi kapcsolatok nem elégíthetnek ki. Ezek mind a nagyanyjával és leginkább az anyjával való, ‘se veled, se nélküled’ toxikus viszonyából származnak.

Most értettem meg, hogy ami valóságos, ahhoz énnekem nem lehet közöm, és fogalmam sem volt, miért.

Viszont valahogy mégsem tudtam őt utálni – és itt kihangsúlyozom, hogy a regényalakról beszélek, nem a valós Kemperről. Tény, hogy szociopata volt, de volt azért benne belátás, hogy amit csinál, az valahol mégsem jó és elfogadható – Ed Kemper maga soha nem akart szabadlábra kerülni, a halálbüntetést kérvényezte, de életfogytiglant kapott és ma is egy kaliforniai börtönben tölti böntetését.

Nem, nem vagyok őrült. Nem, nincs pszichózisom. Nem maradt más választásom, mint aberrációval védekezni, nehogy elnyeljen a téboly.

Olyannyira meglepően jó könyvnek bizonyult, hogy faltam az oldalakat, pedig azért betegítő volt kicsit. A zabhegyező jutott róla eszembe, az elbeszélés módja is hasonlít és hogy a szereplők valahogy a semmibe tartanak a velük történtek ellenére, vagy inkább pont azok miatt.

Azt persze nem tudhatja biztosan senki, mi zajlott le Kemper lelkében a gyilkosságok alatt, így nem lehet ezt a regény, mint valós eseményt leíró művet értékelni. De ezt nem is kéri számon senki, lebilincselő olvasmány volt. Valahol félúton egy true crime dokumentumregény és egy krimi között.

  • Eredeti megjelenés (franciául): 2012
  • Magyar kiadás: 2015
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s